Ez a hét határozottan kellemesebb volt, mint az aneszt. Főleg azért, mert legkésőbb este 6 órakor végeztem minden nap.
A röntgennél az állatokat pozícionáltuk, beállítottuk az értékeket, és a másnap reggeli viziten átnéztük az érdekesebb leleteket. A kidolgozás indirekt digitalizált (mint Üllőn), úgyhogy azzal nem vol nagyon mit csinálni. Emellett a kidolgozó helyiségben van egy csomó lelet, típus szerint (csont/mellkas/hasüreg) szerint csoportosítva, minden csoportban 30-40 különböző elváltozás... talán a felét sikerült megnéznem, amikor épp volt szabadidőm (mert itt ilyen is van, és rendes , 1órás ebédszünet is! :) ), a második felét majd a következő képalkotós blokkban decemberben.
Házi feladatként mindenki kapott egy-egy esetet 3-4 felvétellel, azokat kellett kiértékelni. Mivel rám nem számítottak, én kaptam a legnehezebbet - myocardia okozta chylothorax macskánál. Az a pláne, hogy a szíven kellett volna elváltozást látni, de a szív nem volt látható a folyadékgyülem miatt... ^^ Ennek ellenére megdicsértek, hogy milyen jól összefoglaltam a lényeget. Hát nemtom. Ilyenkor mindig felmerül, hogy vajon tényleg azért dicsérnek, mert jól csináltam, vagy csak mert férfi dokik értékelték (https://www.youtube.com/watch?v=DP2PlE41wpE ). Mondjuk végülis bő műtős ruhában rohangászok...
Az ultrahangos része unalmasabban indult, leginkább csak néztünk meg fogtuk az állatokat. Aztán pénteken voltak izgalmak. Bár rtg-en kezdtünk, ott csak egy macska meg egy nyúl volt, úgyhogy átmehettünk UH-ra. Ami érdekes volt, az egy cisztás tengerimalac volt, és a VADMACSKA.
Jó, igazából házi macska, de ilyet még nem láttam.
UH oka: lenyelt egy lábujjterpesztőt. Igen, azt. Amit a macák a lábujjaik közé raknak pedikűrözés közben. Így a sztereotípiáknak hála máris kialakult egy kép a gazdiról, ami nagyrészt helyesnek is bizonyult, ugyanis sipítozva jelezte, hogy az ő cicmókját nem kell bebódítani ultrahanghoz.
Na most a macska már a ketrecben veszettül morgott, úgyhogy mondta neki a doki, hogy ez sajna elkerülhetetlen.
Gazdi a váróban, mi az UH-os helyiségben.Mihez kezdjünk a macskával? Hogy fogjuk meg? A törölköző kevés volt hozzá, ezért a doki az erre a célra használatos vastag bőr sólymászkesztyűvel próbálta kiszedni.
Kívülről annyi látszott, hogy a doki benyúl, mire az egész ketrec elkezd rázkódni, mindenfele száll a macskaszőr-vér-nyál, a macska meg visít. Pedig a doki csak a kezét rakta be.
Kis kínlódás közepette sikerült kiszabadítani a macskát a ketrecből (a folyamat közben, egészen a gyógyszerbeadás pillanatáig hörgött-harapott-karmolt). A doki kesztyűs kezén lógott. Nem csekély birkózás után kiszabadította magát (jó, a doki is rásegített, mikor óvatosan a földhöz vágta, hátha attól kicsit elkábul), és a doki szép bőrcipőjét cakkozta ki. Majd usgyi át az UH készüléken fel a falra, onnan le a sarokba. Itt sikerült végre normálisan megfogni. Megkapta a bódítóját.
Doki nézi.
Nézi.
A macska nem lélegzik.
Usgyi fonendoszkóp: szívverése sincs.
Ekkor a doki felkapta a macskát, és visítva szaladt át vele az intenzívre, hogy "ÚJRAÉLESZTÉÉÉÉÉÉS!!!".
A gazdi szerencsére nem látta.
Macska végül életre kelt, megúszta a dolgot pár törött bordával. Ultrahangra már nem is gondoltunk.
Csak ilyenkor ugye ott van a gazdi, aki persze, hogy azt fogja mondani, hogy "ugye megmondtam, az én kis kincsemet nem szabad bódítani". Hát ha arra a hisztis neveletlen sztresszes harcias dögre mondja, hogy "kincsem", akkor azzal nem tudunk mit kezdeni.
Szóval a macska lerendezése után nekünk is lehetőségünk nyílt, hogy néhány egészséges állatot (akinek volt negyedévesnek állata, az behozta) megultrahangozzunk. És az jó volt. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése