Ez egy fárasztó hét. És még tart, fél hétre megyek vissza az utolsó kezeléseket megcsinálni.
Alapvetően nem sokban különbözik az otthoni egyetemi kisállatkórháztól. Ránk bíznak X barab kutyát, és akkor add be neki ezt meg azt, etesd, itasd ,gyógytornáztasd, monitorozd, sétáltasd, pisiltesd, stb.. Önmagában elég monoton, bár az esetekből sokat lehet tanulni. Illetve kaptunk egy saját esetet pluszban, amiből hét végére 10 perces kiselőadást kellett csinálni. Az enyém egy nyelőcsőtágulatos-gerincproblémás-ritmuszavaros-epilepsziás-daganatos labrador keverék volt. Úgyhogy sok időm elment a szakcikk-olvasással az egyes betegségekkel kapcsolatban.
Amúgy a kórházban én egyrészt kemoterápiás kutyával foglalkoztam, aki két napot volt benn. Őt nem volt bonyolult ellátni, csak mindenhova kesztyű kellett, illetve amerre járt, szigorú fertőtlenítés (a kutyák alapvetően jól tolerálják a kemoterápiát, ami jó).
Másrészt ott volt (és még van) Shiva, az imádnivaló 50 kg-os bordói dog (igen, a neveket kerülöm a blogban, de ő kutya). Porckorongsérv, hátsó bénult, emellett a sok katéterezés miatt húgyhólyag-gyulladásos. Szóval én cipeltem, keddre már rendesen volt izomlázam, pisiltettem, aztán lemostam a combját, ahol összepisilta magát. Letörölgettem napi tíz liter nyálat a pofájáról, etettem, vizeletét mikroszkópoztam, gyógytornáztattam, rendstzeresen beszéltem a gazdijával, és valahogy leküzdöttem a torkán a gyógyszarait. De most már vigyorogva fogad, ha meglát, mert szereti, ha dögönyözik. Alapvetően ellene vagyok a brachycephal kutyáknak, de ő minden gusztustalansága ellenére nagyon szerethető és cuki, és "igeeeen ott a fülem mögött vakargass még légysziiii".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése