Szóval eredetileg az volt a tervem, hogy így első héten, bár zsúfolt lesz az időbeosztásom, de igyekszem kábé minden nap írni valamit, hogy ne vesszek el teljesen az információáradatban, amit át szeretnék adni.
Hátö.
Hát ez nem jött össze.
Ha lett volna netem, talán ment volna, de hadd mutassam be a francia ügyintézés egy szép példáját (és több ilyenben volt részem a héten).
Hétfő: Azt mondták, mára lesz net, de még nincs. Megkérdeztem a koli igazgatóságánál, ők átirányítottak az egyetem informatikusaihoz. Azt mondták, megnézik, magával a nettel vagy az én gépemmel van-e baj. Átmentem a szomszéd elsőéveshez, hát az ő vezetékes netjére se tudtam rákapcsolódni. Tehát valszeg az én gépemmel van baj. Jó, hogy augusztusban vittem szervízbe meg telepítettem újra az egészet, mert elszállt a winchesterem. Na mindegy, ez más probléma, csak leelenőrizhettem volna ezt akkor. Vittem volna a gépemet az infósoknak, de a rohangászásban elrepült az idő, már zárva voltak. Na majd holnap.
Legalább megtaláltam a könyvtárat, ott van wifi, csak ugye egy idő után bezár, és ha gyakon vagyok, esélyes, hogy nem érek oda időben. Onnan raktam fel az első néhány bejegyzést.
Kedd: Elmentem az informatikusokhoz, hogy mit tudnék csinálni. Hát itthagyhatom náluk, de azzal legkorábban hét végére lesznek meg (nekem meg kellett már a net meg a gép mindenféle ügyintézéshez). Routert nem tudnak kölcsönözni? Hát nem. És ha szerzek valahonnan? Az működhet, mondták.
Na, szereztem egy routert, este vidáman néztem az elmúlt napokban érkezett párszáz e-mailt (még az elsőévesekét is megkapom az egyetemtől).
Szerda: Naaagy rikító sárga papírokkal van tele a koli, hogy ne használjunk routert, mert valami szöszmöszt zavar a rendszerben, ezért wifit csináló bizbaszok használata szigorúan tilos.
Hát ezt kitalálhatták volna korábban is.
Nem tudtam mit csinálni, leadtam a gépemet az infósoknak. Azt mondták, valszeg nem tudnak vele mit kezdeni, de menjek vissza másnap, max. megadják a megfelelő szervíz elérhetőségét.
Zseniális.
Mivel gondoltam legalább az ősöknek hagyok egy e-mailt, ismét a könyvtárban töltöttem az estét (ekkor már klinikán voltam, de szerencsére "korán", 5 körül végeztünk). Francia billentyűzetet láttatok már? Borzasztó... Minden össze-vissza van rajta, csigalassúsággal írtam meg a pársoros üzenetet, fél órán keresztül babráltam vele. Ja, és a gép minden kattintás után öt percet gondolkodott...
Csütörtök: A csütörtök a rövid nap az egyetemen = csak délelőtt van munka = már 3 körül végeztem. Na, nézzük, mire jutottak a gépemmel, már magamban számolgattam, hogy mennyit fogok otthagyni a laptopszervízben.
Bemegyek, recepciós néni ül az asztalánál, előtte a gépem a tokjában, rajta szépen (tényleg!) összetekerve a vezeték, ahogy kell.
Szóval, amúgy kiderült, hogy nem volt vele nagy probléma, egy olyan 15 perc alatt megoldották.
Juhúúú vidámság van :D
De miért nem bírták ezt megcsinálni mondjuk hétfőn?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése